Magyarország legszebb birtoka 2018 Ökotudatos szálláshely Elektromos autó töltőpont Covid elővigyázatosság

Történetünk

Image00018 A férjemmel mindketten vidékiek vagyunk falusi nagyszülőkkel így a falun töltött nyarak emlékei és a vidéki élet felé való vonzódásunk mindig is bennünk élt, de egymásban erősíttettük fel azt az érzést, hogy a gyerekeinket biztosan vidéken szeretnénk felnevelni. Mindketten Budapesten dolgoztuk és laktunk 2012-ig, férjem akkor már 9 éve ugyanazon informatikai cégnél programozott én pedig marketingesként dolgoztam. A döntés meghozatala után 1 év ingatlanturizmus vette kezdetét, bejártuk az egész országot, opcióként már felmerült az Őrségtől a Tisza-tóig minden, álmodoztunk, tervezgettünk, mai fejjel sok butaságba majdnem belevágtunk,2 ingatlant majdnem meg is vettünk mire egy internetes hirdetés alapján rátaláltunk a helyre Lovasberény külterületén. Azt tudtuk, hogy olyan helyet keresünk, aminek van turisztikai vonzereje, és vidéki hangulatú szállások kialakíthatóak rajta, de a közel 200 fás diós a sors keze volt, ami aztán az egész Dióliget ötletét és dió tematikát adta. 2012 márciusban költöztünk be a mai Diófa Présházba, ahol nem volt kialakítva fürdő és konyha így az akkor még átalakítás előtti Zöld Dió Vendégházba jártunk át főzni és mosakodni. Közben legnagyobb örömünkre kiderült, hogy ikreket hordok a szívem alatt így fel kellett gyorsítani az eseményeket, hogy októberre a babák érkezéséig minden rendben legyen. Sikerült egy LEADER pályázaton pénzt nyernünk az agro-turisztikai terveink megvalósításához, így mertünk csak nekivágni a nagy építkezésnek, melynek része volt a 4 stúdió-apartmanból álló vendégrész és egy saját szárny kialakítása, mert időközben az ikrek 2,5 évesek lettek, így eléggé kinőttük a présházat.
  Teljesen zöldfülűen vágtunk neki a 3 hektáros birtok műveléséhez, az állattartáshoz, az ikres gyerekneveléshez, a vidéki szállásadáshoz és a pályázatos építkezéshez, amik miatt számtalan tapasztalatlansággal, problémával és nehézséggel kellett, illetve kell megküzdenünk- gondolunk itt elsősorban az elképzelhetetlen mértékű adminisztrációs, engedélyezési, és hivatali papírmunkákra- mégis a sok mélypont mellett sokkal több volt az a pillanat, amikor azt mondtuk egymásnak, hogy életünk legjobb döntése volt ideköltözni. A hely már akkoriban is gyönyörű volt, amikor megvettük, köszönhetően az előző tulajdonosok több évtizedes fáradhatatlan munkájának, amiért mindig is hálásak leszünk. Lovasberényt nagyon megszerettük, befogadtak minket és barátokra találtunk. A környék pedig a Velencei-tó, a Velencei hegység és a Vértes hegység közelségével ezernyi programlehetőséget rejt (lásd részletesen Környezetünk menü). A hely  hangulatának átadása és az egyedi, minőségi vidéki szállásadás mellett másik nagy küldetésünknek tekintjük a dió népszerűsítését. Mi a szerelmesei lettünk ennek a növénynek a gyökerétől a leveléig. Csodálatosan sokoldalú növény, amely megérdemli, hogy többet tudjunk róla ezért ennek a témának egy külön fejezetet szántunk lásd a Dió csodái menüt.
Dióliget rajz