Magyarország legszebb birtoka 2018 Ökotudatos szálláshely Elektromos autó töltőpont Covid elővigyázatosság

A Birtok

A Dióliget egy több mint 3 hektáros terület Lovasberény Szőlőhegyén. 10 kis zártkerti telket vontak össze a korábbi tulajdonosok és hihetetlen sok munkával rendbe tették az elhanyagolt területet. A romos állapotban lévő Diófácska présház vályog falazatát megőrizték és a köré felhúztak egy kőfalat – ezért 90cm-esek itt a falak, továbbá felépítettek egy melléképületet ugyancsak kőből, amiből mi később a Zöldió Házikót alakítottuk ki. Ugyancsak még az előző tulajdonosok ültették be diófákkal a területet, így mi a hely adottságaként kaptuk őket, amiket közben nagyon megszerettünk és a szívünkön viseljük a növekedésüket, illetve már mi is telepítettünk hozzá közel 100 diófa csemetét.  
IMG_1783k                   Amióta itt lakunk felújítottuk és átalakítottuk a kis házakat, telepítettünk 60 gyümölcsfát, 100 diófát, egy akácost, építettünk egy istállót és egy játszóteret illetve részben LEADER támogatásból megépítettük a főépületet a saját lakrészünkkel és a 4 vendég lakkal. Rengeteg megvalósítandó terv van még a tarsolyunkban, reméljük, hogy lesz lehetőségünk, energiánk és anyagi hátterünk a megvalósításukhoz. Ha szeretnéd tudni, hogy találtunk a helyre, itt olvashatsz róla bővebben.
Dióliget rajz